Partner oldalaink

 

 

 

 

 

 

Csuka story

 

 

Csuka, csuka horgászat, izgalmas, kihívást jelentő küzdelem, nagy és látványos ugrások, vehemens rávágások, szép mintás zsákmány, ezek a dolgok hajtottak bennünket mikor Balu barátommal nekivágtunk a Dunán a 120as kőnek.
A vízállás nagyon jónak ígérkezett és jónak ígérte a helyet, az idő pompás volt, mi kellhet még, gyerünk horgászni!

 

 


Balu jelezte, gondjai támadtak a már-már retrónak számító,ABU kombójával, mondtam neki, majd meglesem, hátha tudok segíteni rajta. Főleg az apróbb és a viszonylag nehezebb csaliknál tölt be az orsó, gondoltam valami beállítás probléma lehet, de majd egy kis dobálás és ki ismerjük a szerkezetet:)

 



csuka horgászat alapvető követelménye a harapás álló előke, meg az, tudjuk hol a csuka. Ezek a jószágok a folyó élő Dunán főként öblökben, kövezések mögötti visszaforgásokban találhatóak meg, nem a sebes sodrásban. Vannak lelassuló vizek, bedőlt fák mögötti pangó vizek, ott is lehetünk eredményesek, tehát feltétlen a lassabb vizeket keressük. Hőn áhított csukánk rejtőzködő fajta, szereti a kő mögötti összetorlódott uszadékot, hiszen ez számára fedezéket, megfelelő búvóhelyet biztosít.

 


Keressünk kényelmes helyet, hiszen végső soron piheni, kikapcsolódni megy az ember a horgászatai során. Elhelyezkedés után érdemes rendben letenni a felszerelésünket, mert ha jön az akció, tudjuk hová kell nyúlni például a fényképező után. Természetesen egy segítő horgásztárs is jól jöhet bármikor!

 

A kő alsó felének, és az uszadék környékének átfésülését támolygó kanalakkal kezdtük. Nekem kedvenc beváltcsalijaim a Balzer 22-28grammos Colonell támolygó kanalai illetve a Dam  Effzet 30grammos változatai. Bevált még az ABU atom 25grammosban, illetve barátom esküszik az ABU Mörblank és Utö csalijára is..
Én a jól bevált Abu boron pálcáim hoztam erre a horgászatra és egy Cormoran Black Bull-t ,Balu a Comolon 1000-es pálcáját.

 


Elkezdtünk tehát pergetni, és jöttek a csali próbálgatások, cserélgetések, ekkor jött elő barátom problémája, ha atámolygó után wobblert tesz fel, és hiába állítja be a tengely és mágnes féket, jön a gubanc. Több dobás után nekem nem, tehát nem orsó problémáról van szó, világosodott meg előttünk a probléma. Igaz közben pálcát cseréltünk, és nem is tűnt fel, hát bizony Balu botjáról hiányzik a ravasz. Balu elmondása alapján ez egy casting pálca, amit igaz nagyon szépen, de egy botépítő átalakított spinning pálcává. A hossza, gyűrűzet maradt, szép parafa nyél, igényes munka, de ennek az apróságnak a hiánya oda vezetett, hogy dobásnál nem tudta megfogni biztonságosan a pálcát,és nem jó ütemben engedte el a csalit, nem jó magasságban, és persze a röppálya se stimmelt, magyarán a wobblereket „levágta” maga elé, nem adva időt az orsónak a fékezésre, a csalinak a repülésre. A megoldás után (botot adtam neki) már minden ment rendesen.

Dobáltunk, ott volt a csuka, mert mozgott-rabolt, de megfogni számtalan csali csere után se sikerült.
Balu az erdőbe ment, megnézni az alattunk lévő követ, és a séta közben egy felénk ritka jószágot, mókust fotózott le.

 


Felfigyelt még az átható gomba illatra is, de nem találta meg a Géva gombát elsőre. Nem baj peca tovább! :) Eljutottunk oda, nagyon szépen ütemesen lendületesen dobta a csalikat, ezek a kezdeti nehézségek már a múlté lettek, meg is fogadta vesz egy rendes és korszerű bot orsó párost idővel.
Én is sok csalit kipróbáltan, mentem minden felé, fésültem a kő lábat, a sekély vizet, de a csuka csak nem akart jönni.
Próbáltam a Salmo slider jerk csalikat, wobblereket, vasakat, gumikat stb. Eközben Balu bejárta a kövezést, a spiccen is próbálkozott, de sajnos eredménytelenül. Már kezdtem beletörődni a betlibe, de nem adtam fel, mert a jószág ott volt mutatta magát huncutul.
Ekkor tettem fel egy erősen avíttasnak kinéző csalimat, egy amerikai Red Fin Trifin wobblert..
Szinte a csali megindítása utáni pár veretést is alig éreztem még csak meg a markomban, ott ahol a csalimnak jönnie kellett, egy sokat sejtető burvány tűnt fel, és már éreztem is az ismerős fejrázós húzást, hát megvan a csukakoma..! Balu éppen felhőket fotózott, így meglett végig a „csata”’, a küzdelem képei..:

 


Mai betli elhárító csalink :


 

Időnk lejárt, halunk megvolt, meg természetesen a tapasztalatcsere is. Ám a vacsora miből lesz, meg kéne csak azt a gombát keresni! Én bevallom őszintén, nem ismerem őket, de barátom elég jól, így csak elkezdtünk kutakodni az ártéri erdőben utána, meg is lett egy korhadó fatörzsön.



Balu nekem ebből valami fenséges vacsorát ígért, hát én meg nem vagyok semmi rossznak az elrontója, szeretek is tudok is enni. :)


A vacsorai előkészületekről pár kép:

 

 


A csukát megfogtuk, de a vízben maradt, horgásztunk is egy jót, szép és eredményes napot zártunk, tapasztalatokat cseréltünk, kellemesen elfáradtunk a jó levegőn, és még éhesek se maradtunk, mi kellhet még egy tökéletes horgász naphoz? Hát esetleg még több csuka. :)
Majd legközelebb, mert volt is és lesz is legközelebb!
Mindenkinek ilyen baráti légkörben eltöltött napot kívánok! Mert ez a lényeg, a barátság, mely összeköt minket, egy közös hobby által, nekem ezt is jelenti a horgászat!

Jó fogást mindenkinek: Magnum97.